2010. jún. 9.

Chlorella alga

A Chlorella alga a leggazdagabb klorofillforrás a Földön.
A chlorella egy gömbalakú kis egysejtű, zöld növényke, mely édesvízben tenyészik. Rendkívül gazdag fehérjében, vitaminokban és enzimekben, valamint más mikroelemekben (ásványi anyagokban), növényi rostban, klorofillban és például karotinoidokban is. Állítólag az összes növény közül a chlorella tartalmazza a legtöbb klorofillt, illetve jelentős arányban tartalmaz B-, C- és E-vitaminokat, foszfort, káliumot, magnéziumot, kálciumot, valamint nyomelemeket: vas, mangán, cink, réz, kobalt (aminosav kelát-kötésben).
A chlorella igen jó hatással van az immunrendszerre, serkenti a fehérvérsejtek termelését. Gazdag vitaminforrásként serkenti a vörösvérsejtek termelődését is, valamint az artériák tágulását, így a szervezet számára jobb oxigén-ellátottságot biztosít és fokozza az anyagcserét. Mivel gazdag rostokban, így fokozza a bélműködést is, segít tehát megelőzni minden pangás okozta elmérgeződést a belekben. Egyik fő felhasználási területe éppen ez: a szervezet méregtelenítése, azon belül is elsősorban a nehézfémektől való megszabadulás.
Mint már említettük, a chlorellának kiemelkedő a klorofilltartalma, aminek köszönhetően segít kigyógyulni a különféle sérülésekből és fekélyekből. Védi ezen túl a sejteket a szabadgyökökkel szemben, és pozitívan hat a sejtregenerálódásra. Erősíti a stresszel szembeni ellenállást is, sőt rendszeres szedése során a testszag is csökken.
Említésre méltó még magas lúgtartalma, mely segít helyreállítani, illetve fenntartani a szervezet sav-bázis-egyensúlyát. (A test legnagyobb részén ugyebár az enyhén lúgos kémhatás az egészséges állapot.)
A sejtek alul táplálása a legveszélyesebb. Ennek következménye az ellenállóképességünk romlása, vitalitásunk elvesztése és a felgyorsult öregedés. Mindez megelőzhető az algákból könnyedén kinyerhető vitál anyagok segítségével. Anyagcserénk pillérei - a zsír- és aminosavak, a vitaminok, az enzimek és ásványi anyagok - nem csak vitalitást és egészséget biztosítanak. Sejtjeink táplálékának minősége fontos szerepet játszik ezek öregedési folyamatában. Az elegendő vitál anyagforrás megóvja sejtjeinket, ezáltal szépségünket, életkedvünket, és korai öregedésünk természetes megelőzéséről gondoskodik.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése