2014. dec. 2.

Fahamu

Évezredeken át nagy becsben tartottuk a fahamut

A 20. század vegyipara kiszorította a fahamut, helyette szintetikus termékeket kínálva, amelyek nehezen bomló vegyületekkel terhelik a környezetet. A fa elégetésekor keletkező hamu számos értékes ásványi sót tartalmaz. Erősen lúgos kémhatású, pH-értéke 10-13 közé esik, a termőföldre kiszórva azonban lúgossága nagyon gyorsan kiegyenlítődik, így mértékkel használva, nem kell tartani a föld ellúgosodásától.
Mivel a lúg tisztító hatása a káliumtartalomtól függ, az egyes fafajták hamujából eltérő erősségű
 lúg keletkezik. A gyümölcsfáknál erősebb lúg nyerhető a bükkfa hamujából, de egyes leírások szerint még annál is erősebb az akácfa, és a kukoricaszár hamujából.
Ez az erősen zsíroldó folyadék – az ún. mosólúg – alkalmazható általános tisztítószerként, áztatószerként vagy mosószerként. Az adagolás a mosandó ruha mennyiségétől és a hamulúg töménységétől függ. A lúgoldat töménységének, fajsúlyának megállapítására tojást használtak. 15 %-os lúgban úszó tojásnak a fele emelkedik ki a folyadékból, 8 %-osból az 1/4 része, 4 %-osban pedig a tojás lebeg. A nagyon elszennyeződött ruhákat előzőleg be lehet áztatni hamulúgos vízbe, a nem nagyon piszkos ruháknak elég az 5 kg-os mosógépi mosáshoz körülbelül 4-5 dl lúg, esetleg kombinálhatjuk környezetbarát mosószerekkel.

A faházak, kerítések elszürkülésének meggátolása hagyományosan szintén hamulúggal történt. A fát néhány éves időközönként forró lúggal lemosták vagy lekefélték, így a több évszázados faépítmények is megtartották kellemes, antik színárnyalatukat. Ehhez a hamut és a vizet 1:3 arányban egy órán át főzték, majd egy Kendőn átszűrték. Egy másik recept szerint 30 dkg hamut egy zsákban, 10 liter vízbe lógatva, néhány órán keresztül állni hagytak.
A hamulúg elkészítése könnyű, felhasználása egy kis gyakorlattal szintén nem okoz nehézséget. A szintetikus mosó- és tisztítószerekkel ellentétben környezetünkre nem ártalmas, amely szempont egyre fontosabbá válik mindinkább elszennyeződő világunkban.

A hamulúg maró hatású folyadék, ezért jól záródó, felcímkézett üvegben, gyerekektől elzárt helyen kell tartani!

Érmelléki asszonyok hagyatéka: régi idők ragyogó portái

Voltak idők ezen a világon, amikor az elfelejtett dolgoknak igencsak megnőtt az ázsiójuk. Ma is érdemes bekukkantani e varázslatos idők „kulisszáiba”.

Ha a mai fiatalasszonyoknak azt mondaná valaki, hogy nyolcvan-száz esztendővel ezelőtt dédnagyanyáik, nagyanyáik nem ismertek a hamulúgnál, a mésznél, a házilag főzőtt szappannál, a kékítőnél, ecetnél, szódabikarbonátnál egyéb tisztítószert, hát igencsak elcsodálkoznának rajta. Ennek ellenére mégis ragyogott minden: a konyha, az evőeszközök, a fehérnemű, a fal, a padló, a fából készült bútorok, az üvegneműk.
A hajdani asszonyok ezeket a régi praktikákat osztották meg leányaikkal, unokáikkal, hogy megmaradjanak, ha netán úgy hozná a világ forgása, hogy össze kell majd gyűjteni a fahamut, le kell hozni a padlásról a régi „fatekenőt”, sőt a nagymama szappanfőző receptjét is elő kell majd keríteni a ládafiából.

A lúg és a kékítő
A hagyományos fehér fal, a gerendás mennyezet, az agyonsikált padozat minden jómódú parasztház jellegzetessége volt a múlt századelőn.
Szegényebb helyeken lincselt föld biztosította a tisztaszoba aljzatát, ám néha még a konyhát – amelyet egyben ebédlőnek és nappalinak is használt a család – is fellincselték. Ez a művelet egy vékony sármassza ronggyal való elsimításaként zajlott. Majd mikor megszáradt, érmelléki szép sárga homokkal fel is szórták.
Tehetősebb falusi házakban azonban dukált a deszkapadozat, amelyet lúggal sikáltak fehérre, azaz faszínűre. A huszadik század közepétől a vegyipar kiszorította a fahamut, amelyből a lúg készült, helyét drága szintetikus termékek vették át, amelyek nehezen bomló vegyületekkel terhelik azóta is a környezetet, az emberi szervezetet sem kímélve.
A fa elégetésekor keletkező hamu számos értékes ásványi sót tartalmaz.
A termőföldre kiszórva féregtelenítésre is alkalmas. Használták is eleink gyakran, ugyanis az Érmelléken úgy tartották, a „lúfíreg” és egyéb földben megbúvó növényi kártevők ellen igen hasznos. Mivel tisztító hatása a káliumtartalomtól függ, egyes fafajták hamujából eltérő erősségű lúg keletkezik.

A háziszappan
A nagymamák mosókonyháiban, a padlásokon még a hatvanas-hetvenes években is volt néhány nagyobb darab barna vagy fehérebb színű házi készítésű szappan. A háború alatt, de még utána se igen lehetett mosószerhez jutni – főleg faluhelyen –, így házaknál főzték az asszonyok. Az udvaron egy nagy üstbe belerakták az összegyűjtött zsiradékokat, ehetetlen avas szalonnát, a disznóvágás idején megmaradt és fel nem használt hájat, faggyút. Ebbe aztán esővizet meg zsírszódát raktak. De utóbbit sem lehetett mindig kapni, olyankor oltott mésszel meg sóval helyettesítették. Aztán a nagy üstben órákig főzték, kavarták, mivelhogy hamar kifuthatott. Mikor már látták, hogy kész lesz, ládákat, azaz öntőformákat tettek ki, azokba meg egy darab vizes vásznat terítettek. Az üstben szétvált a jó szappan (a fehérebb) a barnábbiktól, majd legalul a szennyeződés maradt. Egy nagy szappanfőző kanállal leszedték a javát, ezt öntötték a ládákba. Volt, hogy az „asztalfiát” használták erre a műveletre, ha nem volt kéznél egyéb formázó. Két-három nap múltával megkeményedett, akkor lehetett darabolni. Legtöbbször egy vékony dróttal ejtették ezt meg. Csak néhány hét múlva szikkadt ki teljesen, akkor vált használhatóvá is. Szappant csak egyszer főztek évente, olyankor annyit, hogy eltartson a következő esztendőig.

A mész
Manapság már szinte hihetetlen, hogy a meszet az építkezésen túl tartósításra is használták. Az Érmelléken csak a módosabb gazdák használtak meszet, a szegény ember földből, fából, nádból építkezett, és a falakat is sárral vakolta, majd budaifölddel (falfestéshez használt iszapolt, sárgás agyag) mázolta be.
Tartósításra a tojás esetében használták. Sokáig elállt, ha oltott mész levébe rakták, olyan lébe, amellyel a házak falát is meszelték. Miután kiszedték a kifehéredett tojásokat és megszáradt rajtuk a vékony mészréteg, búzába rakták, ahol akár karácsonyig is friss maradt. Csak a Nagyboldogasszony (augusztus 15.) és Kisboldogasszony (szeptember 8.) között megszedett tojások voltak erre alkalmasak. Igaz, a dédnagymamák se igen tudtak erre magyarázatot adni, de ez így maradt fenn századokon keresztül, és be is igazolódott.
Mésszel a gyümölcsfák törzsét is fertőtlenítették. Az apró oltatlan mésznek volt még egy elengedhetetlen jó tulajdonsága. A kertekre, konyhakertekre kiszórva féregtelenítették a talajt. Ha ősszel beleszántották a földbe, a következő esztendőben kevesebb kártevő pusztította a veteményest.

Ecet, szódabikarbóna és levendula
A szódabikarbóna, vagy ahogyan az Érmelléken nevezik, a pezsgő, a népi gyógyászaton túl (évtizedes tapasztalatokra építve gyomorégésre, gyulladásokra, rovarcsípésekre alkalmas) szagtalanításra, mosásra, fertőtlenítésre, mindemellett tűzhelyek, edények, evőeszközök, ezüstneműk tisztítására is jól bevált. A Kárpát-medencében 1860 óta ismerik. Felhasználhatósága szinte határtalan. Még a tésztareceptekben is sokszor előfordul. Az Érmelléken oly kedvelt csörögéhez és egyéb, fújtatott tésztafélékhez is ajánlatos. Sokoldalúságát tán csak az ecet múlja felül. Nemcsak a népi gyógyászatban, de a takarításban is kész csodaszernek számított – és számítana még ma is, ha ismernék tulajdonságait. Az ablaküveg száz esztendővel ezelőtt az ecettől csillogott, a poharakkal, üvegkancsókkal egyetemben, mi több, a lámpaüveget is ecettel átitatott törlőkendővel tisztították.

Az ecetet az élelmiszerek tartósításán kívül ruhabélik öblítésére is használták, mellyel nemcsak lágyabbá tették a vászonneműt, de fertőtlenítették is azt. Az ecetes vízzel való öblítés fényes csillogást kölcsönzött a hajnak is, és nem kellett a korpásodástól sem tartania annak, aki folyamatosan alkalmazta a módszert.
Ilyen tudással bírtak az Érmellék régi asszonyai, akik emberről idegen dolgokba sosem vetettek bizodalmat. Nekik levendulacsokor szolgált a molylepke ellen a sifonban, illetve a szúnyogokat is ez tartotta távol, a függönyökre, vagy ahogyan itt nevezték, a firhangokra tűzve. Ettől volt illatos az ünnepi ruha is, amelyet a nagy karosláda aljáról vettek elő a templomozás idejére.
Az Úristen mindent lehelyezett a földre, csak le kellett hajolni érte.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése